Kb. egy évvel ezelőtt a IX. kerületi Duna-parti albérletem előtt elkapott egy fickó. Egy buliból mentem hazafelé. Mindig figyeltem a környezetemet, nem árt az óvatosság. Az utca első fele be van kamerázva, ott valahogy kevésbé féltem. De mindez pont a bejárat előtt történt. Mielőtt felléptem volna, hogy nyissam a lécsőház ajtaját, a fickó ott termett a semmiből (a kamerázott rész után egyfolytában néztem a hátam mögé), és mire megéreztem, hogy valaki van a hátam mögött (érdekes ezt megérzi az ember), addigra már elkapott "alsó madárfogással". Én ezt így hívom, alám nyúlt rendesen. Rocker szerkóba öltözött, nem pont rossz arcú srác volt, de nem ismerném fel. Mondanom se kell, hogy nagyon megijedtem. Elkezdtem ütni a kinyitott esernyőmmel (épp esett az eső, az ilyen perverz állatokat még a rossz idő se téríti el), és akkorát sikítottam, hogy a saját sikolyomtól szinte jobban megijedtem, mint a pasastól. Erre nevetett, és inkább továbbállt - nagy szerencsémre.
Azóta is utálom, ha valaki mögöttem mászkál, ugyanaz a rossz érzés fog el, és még jobban ki vagyok rá hegyezve.
Pont tegnap gondoltam rá, hogy mostanában nem történt olyan, amiről írhatnék, bár megint elvittek egy csajt a zsaruk a szemem láttára, de ilyen volt a múlt héten is. Nos, jobb lett volna, ha inkább elkerülöm az "érdekességeket".
Egy fehér ruhát viseltem tegnap, semmi extra, nem hosszú mondjuk, de átlagos nyári ruhának nevezném. Valaha még át is futott az agyamon, hogy ezt nem kéne viselnem munkába menet, de most győzött a kánikula.
Az átlagosnál is többen néztek meg, mióta tombol a jó idő. Úgy érzem magam, mint egy új egyed az állatkertben. Tény, hogy nem öltözködöm túl visszafogottan, de azért nem is Qvásan szerintem. Semmi kirívó nincs rajtam, hacsak nem a hosszú szőke haj, de az sem olyan, mint a görkoris Sindy-é, hanem göndör (és kócos :D)
Szóval tegnap az árnyékos oldalon mentem, mert még ebben az utálatos fehér ruhában is melegem volt, amikor megéreztem, hogy valaki nagyon közel jön a hátam mögött. Elléptem balra, ő is. Elléptem jobbra, ő is. Csak annyit láttam, hogy jó, ha öt centire vagyunk egymástól, azonnal elkezdett kalapálni a szívem (és persze nem abban az értelemben, mint amikor a pasimtól vagyok öt centire). Megpördültem, hogy előre engedjem a srácot, hogy húzzon onnan a francba (ezt inkább nem mondtam, itt felesleges újat húzni bárkivel). De a srác nem ment el, hanem kaján vigyorral megkérdezte, hogy "valami baj van?" Csak annyit tudtam rávágni dacos pofával, hogy semmi, és átsiettem a túloldalra. Persze még ő kezdett el szidni engem, majd oboát mutogatott (nem a hangszert).
Nem tudom megítélni, hogy a kelleténél jobban kiakadtam-e, vagy jogos volt a kiborulásom, de a múltkori fent leírt eset óta biztos, hogy érzékenyebb vagyok az ilyen szituációkra. Ha nem veszem időben észre a hülye srácot, biztos hogy "jól" letaperol. Szóval kellőképp felspannolva léptem fel a buszra, és két megállóval arrébb leszálltam bevásárolni. Horváth Mihály tér - azt gondolná az ember, hogy ez egy normálisabb hely. Ott van egy gimnázium, és a Futó utca sarka, ami rehabilitált terület, a Corvin Bevásárlóközponthoz igyekeztem én is.
A térnél hallom, hogy valaki őrült módjára, mint egy sakál ordít: "Szőke, héé, állj meg! Te ott szöszi, hallod?" Hátranéztem, de csak egy trikós nagydarab idősebb fickót láttam a túloldalon. Nem volt épp szimpatikus, azt hittem ő kiabál, de siettem tovább, amikoris a padon ülő öreg bácsika közli velem, hogy nekem kiabálnak.
Sajnos sejtettem, pedig a hang nagyon ijesztő volt, fogalmam sincs hogy képes valaki ekkora hangerővel ordítani (bár a támadáskor én is túlszárnyaltam magam). Pont nem volt más szőke a téren, úgyhogy nem volt sok esélyes. Na mindegy, tehát siettem tovább, amikor valaki ismét ordítja ugyanezt. Egy fiatal srác volt az, és átvágott a parkon felém. Ijesztően nézett ki, ahogy ordibált, szerintem nem volt beszámítható állapotban. Őrültnek vagy drogosnak tűnt. Szinte már futottam, ő pedig ordította, egyáltalán nem kedves hangnemben, hogy ne fussak el. Gyorsan elkanyarodtam, és azon járt az agyam, hogy milyen üzletbe, helyre tudnék befutni. Bevágtam az utcán sétáló fiatalka srác elé. Innentől már nem láttam az őrültet, de egy kicsit sok volt nekem a két eset tíz percen belül.
Hol van itt a szabadság? Nem járhatsz csinosabb ruhában, folyamatosan fegyvert kell a kezedben hordanod munkába menet oda és vissza, vagy költsd taxira az egész fizetésed, hogy azzal járj be dolgozni?
Szerintem ez felháborító. Vagy úgy is mondhatnám, nem fehér embernek való.
Azóta is utálom, ha valaki mögöttem mászkál, ugyanaz a rossz érzés fog el, és még jobban ki vagyok rá hegyezve.
Pont tegnap gondoltam rá, hogy mostanában nem történt olyan, amiről írhatnék, bár megint elvittek egy csajt a zsaruk a szemem láttára, de ilyen volt a múlt héten is. Nos, jobb lett volna, ha inkább elkerülöm az "érdekességeket".
Egy fehér ruhát viseltem tegnap, semmi extra, nem hosszú mondjuk, de átlagos nyári ruhának nevezném. Valaha még át is futott az agyamon, hogy ezt nem kéne viselnem munkába menet, de most győzött a kánikula.
Az átlagosnál is többen néztek meg, mióta tombol a jó idő. Úgy érzem magam, mint egy új egyed az állatkertben. Tény, hogy nem öltözködöm túl visszafogottan, de azért nem is Qvásan szerintem. Semmi kirívó nincs rajtam, hacsak nem a hosszú szőke haj, de az sem olyan, mint a görkoris Sindy-é, hanem göndör (és kócos :D)
Szóval tegnap az árnyékos oldalon mentem, mert még ebben az utálatos fehér ruhában is melegem volt, amikor megéreztem, hogy valaki nagyon közel jön a hátam mögött. Elléptem balra, ő is. Elléptem jobbra, ő is. Csak annyit láttam, hogy jó, ha öt centire vagyunk egymástól, azonnal elkezdett kalapálni a szívem (és persze nem abban az értelemben, mint amikor a pasimtól vagyok öt centire). Megpördültem, hogy előre engedjem a srácot, hogy húzzon onnan a francba (ezt inkább nem mondtam, itt felesleges újat húzni bárkivel). De a srác nem ment el, hanem kaján vigyorral megkérdezte, hogy "valami baj van?" Csak annyit tudtam rávágni dacos pofával, hogy semmi, és átsiettem a túloldalra. Persze még ő kezdett el szidni engem, majd oboát mutogatott (nem a hangszert).
Nem tudom megítélni, hogy a kelleténél jobban kiakadtam-e, vagy jogos volt a kiborulásom, de a múltkori fent leírt eset óta biztos, hogy érzékenyebb vagyok az ilyen szituációkra. Ha nem veszem időben észre a hülye srácot, biztos hogy "jól" letaperol. Szóval kellőképp felspannolva léptem fel a buszra, és két megállóval arrébb leszálltam bevásárolni. Horváth Mihály tér - azt gondolná az ember, hogy ez egy normálisabb hely. Ott van egy gimnázium, és a Futó utca sarka, ami rehabilitált terület, a Corvin Bevásárlóközponthoz igyekeztem én is.
A térnél hallom, hogy valaki őrült módjára, mint egy sakál ordít: "Szőke, héé, állj meg! Te ott szöszi, hallod?" Hátranéztem, de csak egy trikós nagydarab idősebb fickót láttam a túloldalon. Nem volt épp szimpatikus, azt hittem ő kiabál, de siettem tovább, amikoris a padon ülő öreg bácsika közli velem, hogy nekem kiabálnak.
Sajnos sejtettem, pedig a hang nagyon ijesztő volt, fogalmam sincs hogy képes valaki ekkora hangerővel ordítani (bár a támadáskor én is túlszárnyaltam magam). Pont nem volt más szőke a téren, úgyhogy nem volt sok esélyes. Na mindegy, tehát siettem tovább, amikor valaki ismét ordítja ugyanezt. Egy fiatal srác volt az, és átvágott a parkon felém. Ijesztően nézett ki, ahogy ordibált, szerintem nem volt beszámítható állapotban. Őrültnek vagy drogosnak tűnt. Szinte már futottam, ő pedig ordította, egyáltalán nem kedves hangnemben, hogy ne fussak el. Gyorsan elkanyarodtam, és azon járt az agyam, hogy milyen üzletbe, helyre tudnék befutni. Bevágtam az utcán sétáló fiatalka srác elé. Innentől már nem láttam az őrültet, de egy kicsit sok volt nekem a két eset tíz percen belül.
Hol van itt a szabadság? Nem járhatsz csinosabb ruhában, folyamatosan fegyvert kell a kezedben hordanod munkába menet oda és vissza, vagy költsd taxira az egész fizetésed, hogy azzal járj be dolgozni?
Szerintem ez felháborító. Vagy úgy is mondhatnám, nem fehér embernek való.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése