Tegnap oda-vissza fuvarom volt az Illés utcán a kollégám személyében, de azért csak beleakadtam valami érdekesbe, amíg a Kálvária téren vártam a buszra.
Ahogy sétáltam oda, egy óriási tetoválást láttam egy lány vádliján ezzel a felirattal: "Szeretlek Zolikám!"
Máris beindult a bogár a fejemben: Jéé hát vannak még ilyen párok, akik nem gyűrűvel, hanem tetoválással pecsételik meg a szerelmüket? Igazán komolyan gondolhatják, mert ez örök életre szól, nem elég csak bedobni a mosdókagylóba a gyűrűt (vagy eltemetni egy mexikói szállodában - új szolgáltatás elváltak részére, gyűrűméretű koporsókkal, érdekes marketingfogás, most olvastam :D). Mert a tetoválás bizony egész életre szól. De aztán eszembe jutott valami sztárházaspár, akik a csuklójukra tetováltatták egymás nevét, aztán persze szakítottak, és a névből napocska tetkó lett, mert hát már nem volt aktuális.
Sokáig nem kellett gondolkodnom, mert hamarosan meghallgathattam a lány párbeszédjét a pasijával (gondolom, ő volt Zolika). A srác hangosan magyarázott a lánynak:
- Csóóók?? Mit képzelsz Te? Költözz el az albérletből. Eltelik pár hét, akkor lehet, hogy hozzád tudok érni, de hogy csók meg ilyenek? El se tudom képzelni. Lehetetlen, soha!! Hagyj békén!
A srác egész helyes volt, de a stílusa szörnyű. Nyilván az elhidegülés és a düh beszélt belőle, de ráadásul lökdöste a lányt, aki majdnem elesett, főleg hogy 20 centis sarkú cipőt viselt. Valamint rózsaszín ruhát, ami alól kilógott az egész fehér melltartó (nem csak a pánt). Hidrogénszőke haj, fehér bőr, kiálló fogak. Nem igazán illettek össze külsőre sem. A csaj nem volt kiborulva, de jó kedve sem volt, böködte a fiút, mintegy érintésképp. Úgy tűnt, hozzászokott már a helyzethez, szerintem nem ez volt az első ilyen beszélgetésük.
Hát ennyit az örök szerelmet hirdető tetoválásokról. Van mondanivalója.
Ahogy sétáltam oda, egy óriási tetoválást láttam egy lány vádliján ezzel a felirattal: "Szeretlek Zolikám!"
Máris beindult a bogár a fejemben: Jéé hát vannak még ilyen párok, akik nem gyűrűvel, hanem tetoválással pecsételik meg a szerelmüket? Igazán komolyan gondolhatják, mert ez örök életre szól, nem elég csak bedobni a mosdókagylóba a gyűrűt (vagy eltemetni egy mexikói szállodában - új szolgáltatás elváltak részére, gyűrűméretű koporsókkal, érdekes marketingfogás, most olvastam :D). Mert a tetoválás bizony egész életre szól. De aztán eszembe jutott valami sztárházaspár, akik a csuklójukra tetováltatták egymás nevét, aztán persze szakítottak, és a névből napocska tetkó lett, mert hát már nem volt aktuális.
Sokáig nem kellett gondolkodnom, mert hamarosan meghallgathattam a lány párbeszédjét a pasijával (gondolom, ő volt Zolika). A srác hangosan magyarázott a lánynak:
- Csóóók?? Mit képzelsz Te? Költözz el az albérletből. Eltelik pár hét, akkor lehet, hogy hozzád tudok érni, de hogy csók meg ilyenek? El se tudom képzelni. Lehetetlen, soha!! Hagyj békén!
A srác egész helyes volt, de a stílusa szörnyű. Nyilván az elhidegülés és a düh beszélt belőle, de ráadásul lökdöste a lányt, aki majdnem elesett, főleg hogy 20 centis sarkú cipőt viselt. Valamint rózsaszín ruhát, ami alól kilógott az egész fehér melltartó (nem csak a pánt). Hidrogénszőke haj, fehér bőr, kiálló fogak. Nem igazán illettek össze külsőre sem. A csaj nem volt kiborulva, de jó kedve sem volt, böködte a fiút, mintegy érintésképp. Úgy tűnt, hozzászokott már a helyzethez, szerintem nem ez volt az első ilyen beszélgetésük.
Hát ennyit az örök szerelmet hirdető tetoválásokról. Van mondanivalója.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése