2012. április 10., kedd

ribikommandó

Ahogy tehát az előző bejegyzésből látszik, sokan vannak a hölgyek, kik testi szolgáltatásból élnek itt a környéken.
Tegnap láttam a Blaha melletti kis utcában, hogy eladó egy night klub. Sosem jártam még ilyen helyen (őszintén szólva nem is tervezem), de csodálkozom rajta, hogy már ez sem megy? A lakásomhoz közel lévő bárt most újították fel, annak talán jobban fut az üzlet, bár én még nem láttam oda bemenni soha senkit, csak a táncoslányokat. Biztosan már jókislány módjára alszom, amikor forgalom van.
Az Illés utcában viszont van forgalom, de úgy látszik, ez már többeket is zavar. A Józsefvárosi Önkormányzat létrehozott egy szervezetet tavaly, akik egy fekete terepjáróval (lsd. fénykép) járják a környéket, és a kocsi tetejére szerelt reflektorral pásztázzák és figyelmeztetik azt, aki olyat csinál, amit nem kellene. Ide tartozik a ribócák és a droghasználók figyelmeztetése, vagy a hajléktalanoké, akiket egy szavazás révén az önkormányzat kvázi kitiltott a kerületből.


Nomármost én ezt a kezdeményezést jó dolognak tartom. Valamit ugyanis tenni kell. Tény, hogy erre van a rendőrség, de az is tény, hogy a rendőrség itt van a másik utca sarkán, tehát az örsre jövet-menet megfordulnak itt a rendőrautók, nyilván tudják, látják mi történik. Nem mondhatom, hogy nem tesznek semmit, mert láttam már, hogy igazoltatták a lányokat. A múltkor a fülem hallatára közölte egy idősebb zsaru az egyik csajszival, hogy el lehet húzni, és soha többet nem szeretné itt látni. De sajnos valljuk be, amit tehetnek, tesznek, az kevés. A tények mutatják ezt, nem én vagyok ilyen okos.
Ennek ellenére a Jófiúk szervezet sok vitát váltott ki, és támadják őket a mai napig, mindenféle okokkal.

Ami engem illet, csak örülök a létezésüknek, mert kellemetlen egy drogos, sportcipős ribit látni nap mint nap, ha átmegyek ebédért, aki az autók közt bóklászik, és ha el fogja ütni egy autó, mert az útkereszteződés közepén gallopírozik, még ő lesz a hibás.

Szintén kevésbé mosolyt fakasztó, hogy a Kedvesemnek ki kell számolnia percre pontosan, hogy mikor ér ide elém, különben negatív élményekben van része.
Legutóbb leszólította az egyik lány, s azt mondta neki nemes egyszerűséggel: "régen láttalak". Szegény teljesen megdöbbent, hogy "engem????", erre a csaj azt mondja, miért, Te nem rendőr vagy? Nagyon hasonlítasz az egyik zsarura!"
Nem, nem zsaru. És köszöni szépen, nem is akar az lenni, nem akar hasonlítani, nem akarja, hogy annak higgyék, és egyáltalán, hogy leszólítsák.

Tehát ha azt hiszed, a piroslámpás negyed közepén dolgozni regénybe illő, akkor tévedsz. Én is ezt csinálom, csak másképp, mint ők. 

2012. március 23., péntek

ribi lista

Sokat meséltem már a r***ről, bocsánat, a testükből élő nőkről.
Minden túlzás nélkül tele van velük a környék. A kínálat széles, már amennyiben nem egy luxus konzumhölgyet kíván (elvinni) a férfi.
Néhányukat már jól ismerem látásból.

Ha nem a legcsinosabbal akarom kezdeni, akkor megemlíteném a Természettudományi Múzeum mellett ácsorgó hölgyet, bár a munkahelyem előtt is szoktam látni. Elnézést kérek, kollégának azért nem nevezném... :D Bizony, már hölgykorban van, nem elírás történt. Bár itt nehéz az emberek valódi korát megsaccolni, azt hiszem, a nem túl fényes életmód mindenki arcára rányomja a bélyegét, és idősebbnek tűnik, mint valójában. Mindenesetre a hölgy a legnagyobb jóindulattal is negyvenes, rövid hajú és fogatlan. Még a lepattantabb bordélyházakból is elküldték volna, mondván: kiöregedett. De ő ott ácsorog rendületlenül és gyakran a múzeum mellett, feltételezem, nem hiába. Mindenki kell valakinek...

Gyakran ácsorog a múzeum sarkánál egy szakállas, dundi, és egyáltalán nem roma fiatalember. Kíváncsi lennék, mi okból, mert nem futtatónak tűnik, inkább olyan, mint aki éppen akkor tért haza a munkából. Talán lányokra vár, amikor épp nem talál ott senkit. Ha arra megyek, mintha mindig méregetne a szemével, úgyhogy már fényes nappal is félve sétálok arra. Tegnap reggel láttam az utca elején, ahol szintén szoktak lányok lófrálni bizonyos célzattal, úgyhogy ő talán egy "törzsvásárló" lehet.

Ugorjuk át az Illés utcát, a következő testhölgy alanyunk a Kálvária tér csillaga. Szintén nem tizenéves, inkább harmincas, viszont sűrű barna haja van, ami jó is, mert azt az arcot ellensúlyoznia kell valaminek. Az ő műszakja napközben tart, és kb. akkor ér véget, amikor én is hazafelé tartok. Hazafelé tehát nagy valószínűséggel belebotlok, ahogy a Kálvária téren ácsorog. Hogy ez megéri-e, nem tudom, ha ilyen gyakran van ott helyben, nem mehet túl jól az üzlet. De valamiért ott áll mégis, néha tehát biztos akad valaki a horogra.

Ráakadt bizony a taxis is, aki két roma lányból választotta ki az egyiket a munkahelyem előtt.
Éppen hazafelé indultam délután, és ahogy kinyitottam az "irodaház" ajtaját, a következő jelenet játszódott le a szemem előtt.
Két (számomra kissé hasonló) roma lány ácsorgott a lépcsőnk előtt. Sok ilyet látni, hisz a lányok általában nem dolgoznak, nem tanulnak, ráérnek tehát.
Az átutazó nem gondolná, hogy ribik, inkább csak bandáznak, várnak valakire, stb. De én úgy látom, itt ez a határ nem különül el ilyen élesen, hogy ki ribi, és ki nem. Ha nincs pénz, keresnek az utcán. Ezalatt persze nem az aprók összeszedését kell érteni a földről :D
Jött egy taxis, egyik céghez sem tartozó magánvállalkozó, kissé leharcolt autóval. Lelassított a zebránál, de nem azért, hogy átengedje a járókelőket. (Az itt egyébként sem szokás, múltkor majdnem elütöttek ezen a zebrán, és a sofőr hölgy magából kikelve ordított, amiért át mertem menni előtte, a ZEBRÁN. Bocsánat...)
Szóval a taxis intett az egyik lánynak, hogy menjen. A csajok nem értették, melyikükről van szó, így a taxis kikiabált a kocsi ablakán, hogy "Te, te, igen", rámutatva az egyikükre. És a csaj már futott is, hogy bepattanjon az autóba, meg máshová is, de erre már nem szeretnék gondolni.

Az viszont akaratlanul is eszembe jutott, hogy néha világrengető pillanatomban én is beszálltam egyik-másik taxiba, hogy hazavigyen az irodakulcsomért. Még jó, hogy nevenincs taxikba nem szálltam be soha, csak ismert cégek autóiba, akik szerencsére tényleg taxisok voltak, és nem hölgyek után ácsingózó férfiak. Remélem, a taxitársaságok logói az autókon valamiféle garanciát jelentenek, de ezután kétszer is meggondolom, hogy hazaugrom-e taxival.

A következőben bemutatott szőke szereplőnkről már meséltem korábban. Ez a lány a leghelyesebb és a legkacérabb, ha az Illés utca környéki kínálatot nézzük. Mosolyogva integet az autósoknak, és mutogatja, amije van. Ennek a bejegyzésnek ő volt az alanya. A szőke csaj mostanában a Füvészkert környékén ácsorog. Ez talán valami előrelépést jelenthet a számára, ki tudja. Mindenesetre ő komolyan űzi a szakmáját, és teszi a dolgát. Pontosabban, ami a kliensfogást illeti, a többiről hálIstennek nincsenek információim.

Talán tőle tanult a kevésbé szép fekete hajú csillag, aki a munkahelyem előtti kereszteződésben integetett tegnap az autósoknak. Öltözéke inkább sportos volt, de tevékenysége egyértelmű: a járda helyett az úttesten intett az autósoknak: jöjjenek. Nem, nem forgalmat akart irányítani. Forgalmat akart generálni, sajátot méghozzá. 

2012. március 7., szerda

Értéktelen értékek


Van az úgy, hogy az ember megérez dolgokat. Sokat járt a fejemben, hogy errefelé nem árt, ha az ember vigyáz az értékeire. Ugye nem kell ragoznom, hogy miért...

Pont ezekben a napokban kaptam egy e-mailt, hogy kereszttesómat kirabolták itt a kerületben. 
A bicikliről szállt le, amikor letépték a táskáját (amilyen arccal közeledett felé a fiú, örült, hogy őt magát nem bántották). A táskában természetesen benne voltak az iratai, a pénze, a bankkártyája, a telefonja, és a kis "kincsei", amik mások számára értéktelenek, de neki nagyon értékesek voltak. 

Az a legszomorúbb az egészben, hogy 1) mások megdolgoznak ezekért az értékekért, egyesek pedig simán elveszik azt, amire mások keresték meg a pénzt, méghozzá olyan személyek veszik el, akiknek fogalma sincs, mi az a munka (nemsokára leírom azt is, hogy miért mondom ezt). No de ez a társadalom alapvető és ősidők óta fennálló problémája. 2) A rablók kiveszik a pénzt, esetleg eladják a telefont, de a többi kis kincset, amik számukra értéktelenek, egyszerűen kidobják, vagy lepottyantják az utcán. 
Úgy, mint ezt a képen látható táskát, amiről úgy sejtem, ugyanilyen módon került a Kálvária térre, a buszmegállóba. Mellette összetépett hivatalos levelek voltak, de egyébként is mindig ennyi a szemét az utcán, mint ahogy kicsit a fotón is látszik, akárhogy is próbálnak takarítani nap mint nap a rendesebb lakók és a közterületesek.


Igen, biztosan azt mondja a kedves olvasó, hogy bizonyára valamiféle rasszizmus van bennem, azért írok ilyeneket, hogy ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, mi a munka. Kérem szépen, nem ezért írom. 
Reggelente figyelem az embereket a Kálvária tér és az Illés utca környékén. Nem tudom, hogy mondhatnám másképp, de "ők" nem járnak dolgozni. Alig találkozom olyan emberrel, aki hozzám hasonlóan munkába siet.
Maximum a gyerekeket viszik az óvodába, legtöbbször szabadidőruhában, azaz valószínűsíthető, hogy nem dolgozni mennek utána. 
Hogy ez kinek a hibája, abba ne menjünk bele, a fentieket nem is kritikának szánom, egyszerűen csak szomorú ténymegállapítás. 
A kivételt is meg kell itt említenem, ugyanis elég sok lány "áll készen a munkára" reggelente az utcán, várva az aktuális kuncsaftokat, és a közelükben ott találhatóak az őket futtató srácok is. Ha ez is munkának számít, akkor hazudtam a fent leírtakban, hogy csak mi igyekszünk dolgozni. 

Meg kell említenem, hogy a kerületi önkormányzat próbál tenni valamit a helyzet ellen, erről fog szólni a következő bejegyzés. 

2012. február 9., csütörtök

Belvárosi anyukák

A trolin rendszeresen együtt utazom egy kedves anyukával, és a két gyerekével. A fiú nagyobbacska, a kislány még babakocsis. Ma úgy láttam, jön a harmadik is, mert a kisfiú simogatta anya hasát, és mondogatta, hogy babácska :) Mindez nagyon édesen hangzik, csak kár, hogy egy tömött trolin zajlott. Mert egy perccel később már az emberek táskája belógott a babakocsiba, annyian voltunk. A kislány csak pislogott a cumisüvege mögül - valószínűleg megszokta ezt a tömeget. Velem ellentétben.
Ismét felmerült bennem, hogy milyen lehet ilyen helyen felnőni, és milyen lehet itt a VIII. kerületben gyereket nevelni? Gondolom, nem kell válaszolnom...
Ezen a helyen, ahol szinte nincs egy talpalatnyi föld. Képtelen vagyok megszokni.

Reggel álltam a buszmegállóban, egy helyen fel van szedve a járda, gondolom valamilyen közmunkálatok folynak. Persze a járda alatt betonalap van. Fura volt arra gondolni, hogy valahol a sok beton alatt viszont igazi föld rejtőzik, és valaha itt is a természet uralkodott. Mára szinte semmi nem maradt belőle a belvárosban.

Kérdezte Anyukám, hogy Pesten is nagy hó van-e, és nem tudtam rendesen válaszolni. Itt nem igazán látszik, hogy mekkora hó esett, csak a latyakot hordjuk mindenfelé.

Ui.: Igen, mostanában nem írtam. Még leírni se volt lelkierőm az itteni sztorikat (pedig most is minden nap történik valami), inkább igyekeztem elfelejteni, és visszahúzódni a kis kuckómba. Homokba dugom a fejem. Vagy inkább betonba...

2011. augusztus 25., csütörtök

Megijedtem

Kb. egy évvel ezelőtt a IX. kerületi Duna-parti albérletem előtt elkapott egy fickó. Egy buliból mentem hazafelé. Mindig figyeltem a környezetemet, nem árt az óvatosság. Az utca első fele be van kamerázva, ott valahogy kevésbé féltem. De mindez pont a bejárat előtt történt. Mielőtt felléptem volna, hogy nyissam a lécsőház ajtaját, a fickó ott termett a semmiből (a kamerázott rész után egyfolytában néztem a hátam mögé), és mire megéreztem, hogy valaki van a hátam mögött (érdekes ezt megérzi az ember), addigra már elkapott "alsó madárfogással". Én ezt így hívom, alám nyúlt rendesen. Rocker szerkóba öltözött, nem pont rossz arcú srác volt, de nem ismerném fel. Mondanom se kell, hogy nagyon megijedtem. Elkezdtem ütni a kinyitott esernyőmmel (épp esett az eső, az ilyen perverz állatokat még a rossz idő se téríti el), és akkorát sikítottam, hogy a saját sikolyomtól szinte jobban megijedtem, mint a pasastól. Erre nevetett, és inkább továbbállt - nagy szerencsémre.

Azóta is utálom, ha valaki mögöttem mászkál, ugyanaz a rossz érzés fog el, és még jobban ki vagyok rá hegyezve.
Pont tegnap gondoltam rá, hogy mostanában nem történt olyan, amiről írhatnék, bár megint elvittek egy csajt a zsaruk a szemem láttára, de ilyen volt a múlt héten is. Nos, jobb lett volna, ha inkább elkerülöm az "érdekességeket".
Egy fehér ruhát viseltem tegnap, semmi extra, nem hosszú mondjuk, de átlagos nyári ruhának nevezném. Valaha még át is futott az agyamon, hogy ezt nem kéne viselnem munkába menet, de most győzött a kánikula.
Az átlagosnál is többen néztek meg, mióta tombol a jó idő. Úgy érzem magam, mint egy új egyed az állatkertben. Tény, hogy nem öltözködöm túl visszafogottan, de azért nem is Qvásan szerintem. Semmi kirívó nincs rajtam, hacsak nem a hosszú szőke haj, de az sem olyan, mint a görkoris Sindy-é, hanem göndör (és kócos :D)
Szóval tegnap az árnyékos oldalon mentem, mert még ebben az utálatos fehér ruhában is melegem volt, amikor megéreztem, hogy valaki nagyon közel jön a hátam mögött. Elléptem balra, ő is. Elléptem jobbra, ő is. Csak annyit láttam, hogy jó, ha öt centire vagyunk egymástól, azonnal elkezdett kalapálni a szívem (és persze nem abban az értelemben, mint amikor a pasimtól vagyok öt centire). Megpördültem, hogy előre engedjem a srácot, hogy húzzon onnan a francba (ezt inkább nem mondtam, itt felesleges újat húzni bárkivel). De a srác nem ment el, hanem kaján vigyorral megkérdezte, hogy "valami baj van?" Csak annyit tudtam rávágni dacos pofával, hogy semmi, és átsiettem a túloldalra. Persze még ő kezdett el szidni engem, majd oboát mutogatott (nem a hangszert).

Nem tudom megítélni, hogy a kelleténél jobban kiakadtam-e, vagy jogos volt a kiborulásom, de a múltkori fent leírt eset óta biztos, hogy érzékenyebb vagyok az ilyen szituációkra. Ha nem veszem időben észre a hülye srácot, biztos hogy "jól" letaperol. Szóval kellőképp felspannolva léptem fel a buszra, és két megállóval arrébb leszálltam bevásárolni. Horváth Mihály tér - azt gondolná az ember, hogy ez egy normálisabb hely. Ott van egy gimnázium, és a Futó utca sarka, ami rehabilitált terület, a Corvin Bevásárlóközponthoz igyekeztem én is.
A térnél hallom, hogy valaki őrült módjára, mint egy sakál ordít: "Szőke, héé, állj meg! Te ott szöszi, hallod?" Hátranéztem, de csak egy trikós nagydarab idősebb fickót láttam a túloldalon. Nem volt épp szimpatikus, azt hittem ő kiabál, de siettem tovább, amikoris a padon ülő öreg bácsika közli velem, hogy nekem kiabálnak.
Sajnos sejtettem, pedig a hang nagyon ijesztő volt, fogalmam sincs hogy képes valaki ekkora hangerővel ordítani (bár a támadáskor én is túlszárnyaltam magam). Pont nem volt más szőke a téren, úgyhogy nem volt sok esélyes. Na mindegy, tehát siettem tovább, amikor valaki ismét ordítja ugyanezt. Egy fiatal srác volt az, és átvágott a parkon felém. Ijesztően nézett ki, ahogy ordibált, szerintem nem volt beszámítható állapotban. Őrültnek vagy drogosnak tűnt. Szinte már futottam, ő pedig ordította, egyáltalán nem kedves hangnemben, hogy ne fussak el. Gyorsan elkanyarodtam, és azon járt az agyam, hogy milyen üzletbe, helyre tudnék befutni. Bevágtam az utcán sétáló fiatalka srác elé. Innentől már nem láttam az őrültet, de egy kicsit sok volt nekem a két eset tíz percen belül.
Hol van itt a szabadság? Nem járhatsz csinosabb ruhában, folyamatosan fegyvert kell a kezedben hordanod munkába menet oda és vissza, vagy költsd taxira az egész fizetésed, hogy azzal járj be dolgozni?
Szerintem ez felháborító. Vagy úgy is mondhatnám, nem fehér embernek való. 

2011. augusztus 19., péntek

Létrejött az üzlet

Korábban írtam, hogy sosem láttam, hogy az utcalányok beszálltak volna bárkinek az autójába.
Ma viszont szemtanúja lehettem annak, hogyan jön létre az üzlet, reggel hét óra ötven perckor.

A csajszit, aki az utca elején vonaglott a fickó előtt, már ismerem látásból. Ő a flörtölős típusú ribi. Mutogatja mindenét, integet az autósoknak, teszi-veszi magát, hogy felhívja a figyelmet. Elég vicces látvány egyébként :D
Cseppet sem zavarja, hogy itt-ott kilóg a popinaciból egy kis zsírpárna, büszkén mutogatja mindenét.

Szóval ma ott állt a kisbolt mellett egy fickóval, és filmbe illő volt, ahogy húzta a pasi agyát. A fickó 55 év körüli őszülő, hosszú hajú, vagányan öltözködő. Egész jólszituáltnak nézett ki egyébként. A csaj hol a nyakába csimpaszkodott, mint egy szerelmetes tinédzser, hol a csipőjét mozgatta a pasi alhasa alá. Nevetgéltek együtt, mint az ezer éves ismerősök, barátok, szeretők. Utóbbi végülis majdnem igaz, egy órácskára legalábbis.

A kis előjátékban tehát nem zavarta őket, hogy fényes nappal (vagyis fényes reggel) van. A kis akciót döbbenten figyelte két, a gyerekét babakocsiban toló roma anyuka a másik oldalon. Ha még ők is ennyire felháborodtak, akkor én mit szóljak? :))

A nevetgélés közben megegyezhetett a kis párocska, mert elindultak az utcán. A csajszi tapadt a fickóra, simogatta, belekarolt, duruzsolt a fülébe. Majd a fickó beültette a csinos kis autójába, fehér új Fiat.

De miért is vagyok meglepődve, amikor a barátnőm mesélte, hogy a nyílt utcán szexelt egy fickó a ribivel? Pedig az normálisabb környék volt, a Deák térnél, igaz, éjszaka történt. Nem zavarta őket, hogy elmennek mellettük a lányok az utcán. A pasi folytatta a tevékenységét, a csaj meg unott arccal hagyta. Jó pénzért bármit.

Mondom bármit, mert ez a ribi kis romacsaj olyan színészkedést ad elő nap mint nap a szerelmi szolgáltatásai árulása közben, hogy leesik az állam. Mintha szívvel-lélekkel csinálná, mintha erre született volna, és a vérében lenne. Talán félúton az igazság...

2011. augusztus 15., hétfő

Játék

Nem témába vág, de...
Még sosem osztottam meg nyereménylehetőséget, ezt a nagyobb bloggerek szokták, de most megpróbálom.
Csajoknak, vagy csajokat megörvendeztetni kívánó gentleman-oknak ajánlott :) Szépülj nyócker! ;)