2011. július 28., csütörtök

gitáros filozófus

Kornis Mihályt tegnap kigombolt ingben láttam megérkezni az Uránia Mozi elé. Érdekes kontraszt volt a bejárat előtt leterített vörös szőnyeggel a kék nagykockás, kigombolt ingjével, és az el nem takart fekete mellszőrzettel. Talán furcsállottam volna a dolgot, ha 1) nem a VIII. kerületben vagyunk 2) ha nem ismertem volna fel Kornis urat 3) ha nem lett volna ilyen vidám. De az egész lénye nevetett! Talán a felesége volt, akivel érkezett, egy szintén kedves, vidám nő. Szóval Kornis úr ebben az öltözékben is pozitív energiát sugárzott magából. Az ő weboldalán jelenik meg a kezdőlapon hatalmas betűkkel, hogy
"Minden ember abszolút kivétel".


El lehet gondolkodni ezen a mondaton, de egy biztos: a mai blogbejegyzés alanya is egy ilyen "abszolút kivétel" volt. Kalandom helyszíne ismét a Koszorú utcai buszmegálló, a főszereplő pedig egy lepattant öltözékű, foghíjas férfi. Korát nehéz megítélni, a nem pont ideális életkörülmények öregítik az embert, de 40 év körüli lehetett. Fekete, hosszú hullámos haját lófarokba fogta, bár oldalt kicsit rövidebbre volt hagyva, amolyan macsós változatban.
Az előttem buszra pattanó srácnak cigarettát ajánlgatott. Ott sodorta, helyben. Már csak ezért is kivétel, itt az emberek kéregetni szoktak, nem ajánlgatni. A srác köszönte de nem kérte, majd felpattant a 83-as járatra.
Én még vártam a következő buszt, így (talán az italtól) vidám hangulatban lévő macsónk velem is szóba elegyedett.
Kedvesen és tisztelettudóan üdvözölt, majd közölte, hogy reméli, jó kedvem van és boldog vagyok.
Még ilyet! Manapság magukba fordulnak az emberek, és cseppet se foglalkoznak idegenek boldogságával.
Alapesetben a pestiek ilyenkor oldanak kereket, arrébb állnak, elsétálnak, stb., de én, a naiv vidéki meg mosolygok és válaszolok. Néha vicces sztorik kerekednek (mint ma), és néha inkább taszítóak (lsd. Vén kujon bejegyzés).
Szóval mosolyogtam és mondtam az indiánhajúnak, hogy köszönöm, minden rendben.
Erre így folytatta: "Csinálnék neked egy dalt, ha itt lenne a gitárom."
Azon gondolkodtam, külföldi-e, hogy nem tudja magyarul kifejezni, hogy játszana nekem egy dalt, vagy tényleg egy számot akar írni? :) De nem tűnt külföldinek.
- Dehát nincs itt a gitár, másképp alakult. - folytatta. - Remélem, tényleg boldog. Amilyen szép, megérdemli... Legyen boldog, komolyan, mert csak egy életünk van.
- Tényleg? - kérdeztem vissza. Ez igazán kár.
(Épp ma jutottunk arra a következtetésre a kedvesemmel, hogy következő életünkben kavicsok lennénk egymás mellett a tengerparton. Nem rovarok, mert "a humanizmust hírből sem ismeri a rovarvilág". Szóval a kavicsos-világítótorony-nézős álmodozás után pont közli velem egy lepattant pasi, hogy nincs reinkarnáció. Na nem ezekkel a szavakkal. Igazán kár.)
- Tényleg nincs. Csak egy élet van, nincs tovább! Fizikai képtelenség!! Most legyen boldog! - mondta, miközben a sodort cigarettával hadonászott, és enyhe alkoholszagot árasztott. Felszálltam a buszra, és még kacsintott egyet, majd a kezével okét mutatott.
A 9-esen mindenki engem nézett, hogy mit kommunikálok egy furán kinéző alakkal.
Igen, furcsa volt. Alkoholista. Marginalizálódott. De lehet, hogy még így is kedvesebb, mint egy-két jólszituált utas a buszon.
Jövő héten kölcsönzök is valami könyvet a flow-irányzatról, ha most kell boldognak lenni, de azért meghagyom magunknak a kavicsos álmot. Ki tudja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése